Euge Groove - House of Groove
Az alábbiakban a vegytiszta smooth jazz lesz terítéken egy olyan lemezről lesz szó, mely egyenesen a tengerentúlról érkezett, természetesen honnan máshonnan. A lemez "gazdája" Euge Groove, aki session zenészként kezdte pályafutását, 4 évig játszott a Tower of Powerben, turnézott Joe Cockerrel, Eros Ramazottival és Tina Turnerrel is. Szólókarrierje 2000-ben kezdődött a Warnernél, majd 2004-ben a Narada Jazz istállójához igazolt, 2009-ben pedig a Shanachie Entertainmenthez, utóbbi kiadó színeiben jelent meg a mostani lemez, a House of Groove is, sorrendben a nyolcadik.
Érdekes figurával van dolgom, hiszen jó ideje figyelemmel kísérem a művész pályafutását és azt kell mondjam, hogy ugyanazok a dolgok tetszenek és ugyanazok a dolgok zavarnak, mint az előző anyagokat hallgatva. A lemezeinek hangszerelései és azok megszólalásai magas színvonalúak, azonban maga szaxofonjáték és a sound és a Groove által használt patternek gyakran nem illenek bele a képbe. Ennek ékes példája az első dal (Knock, Knock! Who's There?), ahol az intro-beli "fújkálást" nem igazán tudom hova tenni, szerencsére a dal kapott egy jó refrént és egy még jobb C-részt, jobb szaxofonozással. A hangulatomat oldja a címadó dal (House Of Groove), ami kifejezetten energikus és pozitív, a "Fellowship Hall" pedig "klasszikus", középtempós smooth jazz dal, itt jó a szaxofon használat. Ahogyan a címéből sejteni lehet, a "God Bless You" egy vallásos jellegű ballada, a smooth jazz szaxofonosok között Kirk Whalum mellett a kritikusok Euge Groove-ot is a vallásos smooth jazz irányzatokhoz és a gospelhez szokták sorolni. Whalummal ellentétben Groove zömmel az instrumentális zenéknél marad lemezein, a gospel is ritkábban fordul elő, egyértelműen a smooth jazz dominál. Utóbbit bizonyítja a "Lampin' It", mely a konvencionális irányt erősíti, mindezt egységében és hangulatában is jobban a fentieknél, egységet képezve a következő két dallal (Old. Edu és Indian Summer). Bár a listákon a sláger a címadó dal, de a vokális "Never Met A Woman (Like You)" számomra egyértelműen a lemez legjobb dala. A "Faithful Central" a feljebb említett "hármas blokk" része is lehetne, a záró dal (It's Only Rain) pedig egy kifejezetten jó lassú dal, kiváló női vokálokkal.
A hallgatás után felemás érzéseim vannak, de ez most nem jelent különösebben jót vagy rosszat, ilyen is kell.
Hallgass bele a lemezbe itt:
