Richard Elliot - In the Zone
A smooth jazz, a soul és a rhythm and blues mindig egy hatásos kombináció a sűrű hétköznapokra, a pörgésben és a rohanásban, de hasonlóképp a péntek és szombat esték különleges hangulatában is. A korábbiakban szó volt az utazásról - mint fő motívumról - és az általa keltett érzésekről, de ezúttal is valami hasonlóra térnék ki Richard Elliot legújabb lemeze kapcsán.
A művész ezúttal sem árul zsákbamacskát, a "zóna", amibe belépési engedélyt kapunk igen ismerős lehet. Útlevelünket most nemkell magunkkal vinnünk, ugyanis a nagyváros sokszínű hangulataiba kalauzol minket a skót származásű szaxofonos, akinek szólókarrierje igencsak említésre méltó, ugyanis nem kerülték el a sikerek, ennek ékes bizonyítéka az is, hogy jelen lemeze sorrendben a huszadik. Mai "túrát" egy szigeten kezdem (Island Style), ahonnan már látszódnak a nagyváros fényei, egy cabrioban ülve suhanok, miközben összegzem a hét eseményeit és sikereit (Boom Town). Időközben beérek a városba, ahol a hatalmas felhőkarcolók tiszteletet parancsolóan merednek rám (Metropolis), majd az autórádió kapcsolójához nyúlnék, de megszólal valami ismerős dallam (Inner City Blues), ami a 70-es évek hamisítatlan világára emlékeztet, nem véletlenül. A következőkben a filmvásznon száguldok tovább (The Lower Road), de most Dave Koz nem jelenik meg, így a jelenetnek is hamar vége. Viszont itt az ideje a funkynak (Bring It), hiszen igazi éjszaka buli nélkül mit sem ér, nem beszélve a gasztronómiai élményekről, a gyertyafényes vacsorákról (Just A Taste). A Brooklyn hídon állva pedig nosztalgikus hangulatba kerültem a régmúlt élményeire gondolva (), de a csodás látkép minden rossz érzést feledtet, ezután visszaülök autómba (Panamera) és haza hajtok, ahol az otthon nyugodtsága vár (Golden Triangle). Na jó, most ébredtem fel, de szívesen utaznék legközelebb is. Mindenesetre ajánlom a lemezt minden álmodozónak, ha épp csak háromnegyed óra idejük van álmodozni.
Hallgass bele a lemezbe itt:
